A magamfajta kispénzű átlagember, ha vágyja az ódont, akkor bolhapiacol, lomtalanításkor az éj leple alatt túrja a kupacokat, ismeretlenekhez csenget be, hogy az ott véletlenül nem eladó-e, megpróbálja megvenni egy melós alól az ezeréves munkapadját, zaklatja az ismerőseit, akiknek bejárásuk van helyekre, kér, könyörög, legfőképpen pedig Vaterázik. Én mostanában utóbbiban brillíroztam, mutatom is, mit harácsoltam össze.

Először is vettem két ódon ruhásszekrényt, mert szekrény az tényleg kellett, másmilyen meg nem tetszik, illetve fém öltözőszekrényt nem találtam sehol. Reméltem, hogy nem lesz velük dolog, de a tulipánost sajnos túl vastagon mázolták le valami rondabarna grimánccal, a másik szekrény ajtajait pedig érthetetlen okból mahagóni színűre pácolták. Helytelenítem, tehát irány a Fischer műhelye, ahol addig küldjük rájuk a masszív szert, míg fel nem sejlik alsó hangon is 130 éves hab testük. Nem a tökéletes pucérság a cél, csak valami reális mértékű, bájos ütött-kopottság. Mondjuk, mint a belsejük.

Vettem egy régi, kültéri vaslámpát. Ez csúcs. Újrakábelezve, működőképes állapotban. Ő a már külön posztban megénekelt étkezőasztal fölé kerül majd. Igen, be a házba. Aaron Hojman büszke lenne rám. 

Vettem két Thonet (jellegű) széket. A sokat emlegetett étkezőasztal köré csupa ilyet képzelek, és szándékosan nem képzelek két egyformát. Jól haladok, már csak egy hiányzik (az elmúlt évek során szerencsére összelomtalanítottam egy csomót). Én így szeretem őket, ütött-kopottan, ezért lecsiszolva, politúrozva nem lesznek.

Vettem egy kis üveges faliszekrényt. Ilyesforma szekrénykét évek óta keresek, péntekig hiába.  És végtelen számú további ilyet vennék még, ha találnék (aki hallja, adja át!). Régi, üvegajtós menetrend-tartó fémszekrénykékre vagyok még hasonlóképpen nyitott.

Vettem egy régi, bűbájos kis jégszekrényt. Szerintem ugyan nem jég-, csak kisszekrény, de a szépségéből ez mit sem von le. Mattlakkal lefúj, hogy ne peregjen tovább a régi festés, mert így tökéletes, ahogy van.

Lett egy egykor  szokatlan módon fehérre pácolt, és a hasán talált matrica tanúsága szerint étteremben szolgált Thonet jellegű asztalkám, mert nem bírtam otthagyni, azért.

Elméletileg vettem egy régi, agyonhasznált kissámlit, amit a gyakorlatban sajnos nem talál az eladó. Talált helyette vagy 10 másikat, de azok nem tetszenek, így inkább egy fejőszék jön kárpótlásul. Vele pedig egy piros tejesbödön, mert ebben a színben még pont nincs itthon.

Vettem egy múlt század eleji éjjeliszekrényt, kreatív kísérletezéshez: politúrozott furnért lehánt, fát karistol, ütlegel, majd fekete ruhafestékkel pácolva antikol (saját felfedezés, ez csak a hibákat hangsúlyozza és nem feketíti, hanem öregíti a fát). Ha ez kevésnek bizonyul, agyonhasznált gépolajjal leken, és csodás lesz. Vagy ki tudja.

Fentiek tükrében talán rosszul veszi ki magát, ha azt mondom, óriási önmérsékletet tanúsítottam, pedig igaz. Nem vettem meg egy vitrinként meghirdetett, hombár szekrényt, aminek igazából csak az ajtajára fáj a fogam, de arra nagyon, mert baromi jól néz ki, és pont jó lenne a méret. Nem vettem meg egy másik vaslámpát. Nem vettem meg egy nagyon nekem való, 3 fiókos hentesasztalt, mert nem tudnám már hova tenni, de akinél elférne, vigye el azonnal. Láttam élőben, érdemes. Feltenném a képeket, de sajnos már hűlt helyük. Most pedig, asszem, irány az ebay.   Pohárfotó: flickr

Napidal: