A legutóbbi poszt kommentjeiben érezhető volt némi hitetlenség: még hogy színes fotók az I. világháborúról... Pedig léteznek. Köszönet Qué tapas hay és Steve the Great nevű kommentelőinknek, amiért azonnal belinkelték Prokugyin-Gorszkij fotóit. Én most egy majd 100 évig elfeledett és csak nemrég, a BBC által újra felfedezett gyűjtemény, Albert Kahn The Archives of the Planet sorozatának fotóit dobom be bizonyítékként.
Albert Kahn (aki nem tévesztendő össze az azonos nevű amerikai építésszel) művészkörökben mozgó, a technika vívmányai és főleg a fényképészet iránt érdeklődő vagyonos francia bankár volt, aki 1909-ben üzleti úton járt Japánban, és ha már ott volt, fényképészével, Alfred Dutertre-rel színes képeken örökíttette meg a távoli országot. Ekkor született meg "a bolygó archívuma" („The Archives of the Planet”) névre keresztelt mamut-projektjének ötlete: Jean Brunhes vezetésével fényképészeket küldött minden kontinensre, hogy megörökítsék a világ különböző pontjait színesben, Autokrómon (erről bővebben lejjebb).
Emberei 1909 és 1931 között 72.000 színes fotót készítettek 50 országban. Franciaországban 1914-ben, véletlenül az I. világháború kitörése előtt pár nappal kezdtek fotózni, felbecsülhetetlen értékű színes fotókat hagyva a világra. A projektnek a gazdasági világválság vetett véget, Kahn tönkrement és többé nem tudta finanszírozni a világfotózást. Megválni kényszerült a párizsi Boulogne-Billancourtban található házától (legendás kertjébe azután is naponta visszajárt), amiben 1986 óta működik a fényképeit gyűjtő és kiállító Albert Kahn múzeum.
Mielőtt mutatok párat a projekt többi, nem világháborús fotója közül, tisztázzuk, mi is az az Autokróm, amivel a képek készültek: a Lumiere fivérek által 1904-ben szabadalmaztatott, első valódi, tömegesen is alkalmazható színes képrögzítési eljárás. 1907-ben terjedt el, akkor sikerült a lemezeket gyárilag előállítani (1913-ban már napi 6000 db-ot gyártottak), és egészen a ’30-as évekig használatban volt. Bár 1912-ben forgalomba került egy sokszorosításra kifejlesztett Utocolor nevű papír, a másolatok rossz minőségűek voltak, és az Autokrómok gyakorlatilag sokszorosíthatatlanok maradtak. Utolsó verziója, az Alticolor egészen 1955-ig kapható volt. Leggyakrabban 9x12 cm, de ritkán előfordul 13x18 cm-es is.
Anyaga: burgonyakeményítőből és szénporból összeállított színszűrőréteggel ellátott üveg diapozitív. A Lumiere-fivérek által megadott rétegvastagságok szerint a keményítőszemcséket tartalmazó szűrőréteg 0,062 mm, az erre öntött lakkréteg 0,01 mm, az efölé, a szűrőrétegre kerülő brómezüst-emulzió 0,02 mm.
Az eljárás: az üveg diapozitívon a fény egy színezett keményítőszemcsékből álló szűrőrétegen hatol keresztül. Az egyenletesen elosztott szemcséket cinóbervörösre, sárgászöldre és ultramarinkékre festették, majd ezeket alaposan összekeverve szürke réteget kaptak, melyben egyik alapszín sem dominált. A szemcsék közti hézagokat finom szénporral töltötték ki, ami semmilyen színű fényt nem bocsát át. Az így előállított szűrőt lakkal vonták be, ezután a rétegre ráöntötték a fényérzékeny emulziót. A lemezt fordítva, üvegoldala felől világították meg, hogy a keményítőszemcsék színszűrőként működhessenek. Jó eredményt csak egy plusz sárga színszűrő használatával lehetett elérni, mert az anyag a kékre túl érzékeny volt. A felvétel során a megfelelő színű sugarak csak a velük egyező színű rácspontokon tudtak átjutni, s feketedést okoztak az alattuk levő fényérzékeny anyagon. A lemez hosszú expozíciót igényelt, mert érzékenysége a legjobb esetben is csak harmada volt az akkor használatos fekete-fehér lemezekének.
Az előhívás: a sötétkamra világításához a gyár által mellékelt szűrőt kellett használni, amely virida papír néven sárga és zöld hártyákból állt. Öblítés után az ezüstképet nem fixálták, hanem kálium-permanganátban kihalványították, megvilágították az eredetileg fény nem érte brómezüstöt, és amidolos fürdőben, három percig újrahívták, így alakult át az eredetileg negatív kép pozitívvé. Mivel a természetes száradás során az emulzió gyakran elvált a hordozótól, az egy-két perces, gyengén folyó vízben történő mosás után hirtelen, ventilátor segítségével szárították meg a képeket. A lemezt bizonyos korlátok között erősíteni, gyengíteni is lehetett. (Wikipédia)
New York
Kanada
London
A fenti 4 és a legelső fotó: Franciaország
Németország
Görögország
Egyiptom
Végül egy portré, mert azok is készültek: Colette, személyesen
A félreértések elkerülése végett: nem ezek voltak a világ első színes fotói (még ezek sem!), azokért egészen az 1840-es 1850-es évekig kell visszarepülni. Ezek egy századeleji gyűjtemény darabjai.
Utolsó kommentek: