Christian Boros reklámguru és műgyűjtő 2004-ben vette meg az egyetlen még ma is álló bunkert Berlin belvárosában, az egykori keleti oldalon. Az 1942-ben épült, 2000 civil befogadására tervezett, 2500m2 összterületű bunker a háború után előbb textil-, majd gyümölcsraktárként funkcionált (ekkor ragadt rá a "Banánbunker" becenév), a rendszerváltás után viszont nem nagyon tudtak mit kezdeni vele. A '90-es évek első felében maratoni fél- és illegál techno és SM partikat rendeztek itt (aminek kedveztek a helyenként 180 cm vastag falak), és az egykori Banánbunker hamar kiérdemelte "a világ legdurvább klubja" címet. Egyre több volt a balhé, az egyik engedély nélkül megtartott parti pedig végleg kiverte a biztosítékot a hatóságoknál, az üzemeltetők bérleti szerződését felmondták. A hely ezután hébe-hóba kulturális rendezvényeknek adott otthont, de sem felújítani, sem kihasználni nem tudta senki a hatalmas épületet.
A Lengyelországban született Boros, aki többek közt Wolfgang Tillmans, Damien Hirst, és Elizabeth Peyton munkáit gyűjti, ideális tárolóhelyet és hobbi-múzeumot látott a hatalmas épületben. (Mottója: "Csak olyan műalkotásokat gyűjtök, amiket nem értek.") Az átépítés a berlini Realarchitectur tervei alapján zajlott, méghozzá tempósan, mert 2008-ban már meg is nyitott az első kiállítás. Bár a bunker műemléki védettség alatt áll, Boros engedélyt kapott arra, hogy helyenként az emeleteket is megbontsa, így néhol 7,5m-es a belmagasság odabent.
A bunker tetejére építtette saját lakrészét (ennek a képei következnek most), ahová külön kapu és saját lift vezet. Bár kívülről üvegfalak határolják, a terasszal és medencével együtt 470m2-es penthouse belül hű maradt a bunker stílusához. A falak és a plafon anyaga beton, a néhány beépített bútoré színben a betonhoz passzoló füstölt tölgy. A slusszpoén pedig az, hogy ez a gyönyörűség csak egy hétvégi pecó - hétköznap ugyanis Boros Wuppertalban igazgatja a nevét viselő reklámügynökségét.
Néhány kép az egykori bunkerről átépítés előtt, illetve a munkálatokról:
Utolsó kommentek: