December van, nem halogathatom tovább a dolgot. Hangolódjunk a karácsonyra. Kezdjük régi képeslapokkal. Jó apropó erre, hogy a múlt héten kelt el a világ első karácsonyi üdvözlőlapja. Ez:

1848-ban Sir Henry Cole, a Victoria and Albert múzeum igazgatójának felkérésére tervezte John Halcott Horsley angol illusztrátor. Az összesen 1000 darab, litográfiai eljárással sokszorosított és utólag kézzel színezett lapnak akkor csak elenyésző részét sikerült eladni - egyrészt, mert még nem volt szokás lapot küldeni, másrészt, mert rettentő drága volt: 1 shillingért adták darabját. Cole-t ráadásul azzal vádolták, hogy reklámozza az italozást, a bort ivó gyerek elterelte a figyelmet a kétoldalt látható jótékony jelenetről. (Mai szemmel furcsának tűnhet, hogy egyetlen karácsonyi jelképet sem látunk a képen, de a korai brit karácsonyi lapok a téli és a vallásos motívumok helyett jellemzően a közelgő tavaszt idéző növényeket, gyerekeket, állatokat és tündéreket ábrázoltak.) A sorozat ezer darabjából egyébként összesen 18 maradt fenn, egy borítékostul. Egyikük a múlt héten, egy a Wiltshire-i Devizesben rendezett aukción kelt el, a várt 12 000 helyett 22 500£-ért, azaz kb.
Érdekelt volna az első magyar nyelvű karácsonyi üdvözlőlap is, de úgy néz ki, az nem vonult be a történelembe. A legkorábbi, amit találtam, 1902-es. Mivel az első levelezőlapot 1869-ben adta ki az Osztrák-Magyar Postaigazgatóság, 1900-ban pedig már Budapesten rendezték meg az I. Nemzetközi Képes Levelezőlap Kiállítást, valószínűleg volt annál korábbi is. Ti tudtok erről valamit?
Addig is következzen egy bájos összeállítás a korai hazai ünnepi lapokból, mert jó nézegetni az ilyesmit:

1902

1900-as évek eleje, Bedő József magángyűjteményéből (museum.hu)

1904

1907

1911

1912
1912

Bélyegzővel magyarosítva! 1916

1918

Pont. 1919

1922
1920-29
1928

1933

1934

Palikának feltétlenül. 1935
1942

1942
Nem képeslap, de érdekes: karácsonyi jelenet valamelyik budapesti áruházban, 1902-ből (Vasárnapi Újság)

...és Csinszka, amint szőrös kis barátját készül megfojtani a fa mellett 1931-ben (reflektor.hu):

Napidal:
Utolsó kommentek: